|
Írta: Tilk László Géza
|
|
2009. október 08. csütörtök, 05:26 |
Az APEH felcsapott ingatlanvagyon-értékelőnek?
Valóban Abszurdiában élünk. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Luxusadó törvényt, többek az adóalap, azaz ingatlanvagyon értékének megállapítására nézve. Feltételezésük ugye az volt, hogy az adót az APEH állapítja meg. Többek között a fellebbezés lehetőségének hiánya miatt is törölte el az ÁB. Ám ez nem fogott ki az államigazgatás turpiságán. A Vagyonadó Törvényben ugyan még a tulajdonosnak a kötelességévé tették ingatlana forgalmi értékének a bevallását, mert ugye így nem az adóhatóság állapítja meg és így nem is lehet fellebbezni. Ám és most figyelj Pupák!
"Az Adóhivatal és az Ügyfélkapu honlapján november 15-től található űrlap kitöltése után az adóhatóság számítógépes rendszere kiszámítja az ingatlan becsült értékét. Ehhez többek között meg kell adni az ingatlan címét, alapterületét, az épület korát, a lakás komfortfokozatát, az ingatlan fajtáját, illetve megközelíthetőségét. Az ingatlan becsült forgalmi értékét az érdeklődők automatikusan e-mailben kapják meg. Az adatkérés ingyenes. " /Forrás: http://www.dtv.hu/rovidhir.php?id=15667 /
Na erre varrj gombot ingatlanvagyon-értékelő szakmai társadalom! Itt ugye, aki igényli, annak az APEH mégis csak megállapítja a lakóingatlana forgalmi értékét ingyen és bérmentve és azt természetesen nem is vitatja ugye? Emlékeztetőül a Lakástörvény alapján ugyanis üzletszerű ingatlanvagyon-értékelésre csak a megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek a jogosultak. Szóval az APEH úgy állapítja meg a lakóingatlanforgalmi értékét, hogy nem is ő állapítja meg. Csak azt ellenőrzi, amit ő súg? |
|
Utolsó frissítés: 2009. október 08. csütörtök, 05:33 |