|
Írta: Sajtófigyelés
|
|
2011. április 14. csütörtök, 07:16 |
|
Érd fideszes alpolgármestere szerint nem igaz, hogy a város önkormányzata előkészítés, illetve egyeztetés nélkül fogadta el a helyi, négyzetméter alapú ingatlanadót.
Segesdi János az MSZP helyi elnöke által aláírt, az MTI-hez is eljuttatott keddi közleményre reagálva azt is közölte: nem igaz az sem, hogy több kisnyugdíjasnak akár évi 60 ezer forintot kell majd fizetnie lakása után a jövőben.
A szocialisták arról adtak hírt, hogy hétfőn a Jobbikkal, a Civil Érdekkel, a KDNP-vel és "rengeteg érdi lakossal" közösen demonstrációt tartottak a polgármesteri hivatal előtt. Azt sérelmezték, hogy a szerintük előzetes egyeztetés nélkül bevezetett ingatlanadó igazságtalan, összege eltúlzott. Mivel lakónként csak 10 százalékos (de maximum 50 százalékos) kedvezmény vehető igénybe, lesz olyan kisnyugdíjas, akinek háromszorosára (20 ezer forintról 60 ezerre) emelkedik az adója - írta Bakai-Nagy Zita, az MSZP érdi elnöke.
A szervezők szerint a demonstráción körülbelül ezer ember vett részt, s látta el kézjegyével város vezetőjének szánt petíciót, miközben elterjedt a tömegben a hír, hogy T. Mészáros András (Fidesz) polgármester a sokaságtól megijedve két rendőr kíséretében a hátsó ajtón távozott.
Továbbiak
Kommentár: Szokjuk lassan a fideszes kommunikációt is, miszerint ingatlanadó nem volt, nincs, nem is lesz, ahogy megszorítások sem. Mert amit nem mondunk ki, az nincs is. Minden nagyon szép, minden nagyon jó ... lesz, majd a gyermekeinknek. Nekem speciál már nagyon tele van a púpom azzal, hogy 57 éve ezt hallom. Közben meg a nyakamra - meg a megszületett és meg sem született unokáim nyakára - raktak 2 milliót államadósság formájában. Egyet viszont már tisztán látok. Mindig vannak, akik adóztatnak és olyanok is, akik adóznak. Csak a jogcím és a módszerek változnak. Ez persze még mindig jobb mint az a figura, mikor jönnek és viszik.
|
|
Utolsó frissítés: 2011. április 14. csütörtök, 07:27 |