Bonyolult az élet. Lapunk megalapítása óta abban a hitben éltem, hogy az ingatlanadó bevezetése az igazságos adóztatás, valamint a mindenkori magyar kormány működőképessége érdekében elkerülhetetlen. Jól láttam ugyan a "sorok" mögött a hogy bizonyos erők arra törekednek, hogy ez a póráz csak a lakosságon legyen rajta, ám arra nem is mertem gondolni, amire most. Hogy ez az eszköz nem függetellen magyar kormányzatok kezében a pénzdiktatúra gúzsa, póráza lehet, amellyel még a lakóingatlanjaik tulajdonjogából is kiforgathatják a nép, a magyar családok egy jelentős részét, "javítva" ezzel az EU statisztikát. Egyszerű ugyanis a módszer. Addig kell emelni az adókulcsot, amíg a tulajdonosok X százaléka le nem térdel és adótartozás címén tőle árverésel el nem vehető a tulajdonjog. Melyet mondjuk egy állami eszközkezelő csatért pitykéért felvásárol, majd kis idő múltán - tekintettel az állami eladósodásra -   tovább is ad a nemzetközi befektetőknek. Hoppá!

Lám csak a devizahitelesek kálváriáját! Közel egy nagyvárosnyi család áll az előtt a rém előtt, hogy otthonaik tulajdonjogát árverés újtán elveszik. Hogy is? Addig emelik a törlesztő részleteket - jogszerűségre hivatkozva, meg árfolyamkockázatra - míg bele nem sodródnak abba a helyzetbe, hogy három hónapon túli tartozás halmozódik fel náluk. És máris indul a gépezet. Hát ez kérem a Rejtő regényekből megismert abszurd. Amit az író leleményének és fantáziájának tulajdonítottunk. De nem.

Ezennel visszavonom "tanaimat" és érveléseimet az ingatlanadó beveztése mellett, ilyen környezeti feltételek esetén. Sőt! Protestálok az önkormányzati útonállásos diszkriminatív - alkotmányellenes - "ingatlanadók" ellen, ahol a helyi lakos semmivel nem indokolható "kedvezményt" kap a nem helyi lakosokkal szemben.